Új szolgáltatásunk a napi programajánló, amit ide kattintva nézhettek meg. Budapesten és környékén mindig történik valami, nálunk megtaláltok minden fontos információt. Azokat az utasokat, akik az applikációban vásárolják meg jegyeiket a Volánbusz járataira, nem terhelik pluszköltségek, vagyis az elektronikus jegyek ára megegyezik a hagyományos, papíralapú jegyekével. A teljes árú jegyek mellett elérhetők lesznek az 50 és 90 százalékos kedvezménnyel válthatók is. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a Volánbusz szakemberei nagy erőkkel dolgoznak a mobilapplikáció fejlesztésén annak érdekében, hogy legkésőbb a hónap végéig bérletvásárlási lehetőséggel is bővüljön az alkalmazás. Fontos tudni, hogy a mobilalkalmazásban nem választhatók ki az indulási és célállomások, a helyközi járatokra szóló jegyeket az indulási és érkezési állomás közötti kilométertávolság kiválasztásával lehet megvásárolni. Az adott távolsághoz tartozó adatok, az indulás és az érkezés helyét beírva, a rendszerében találhatók meg, amely az applikációból közvetlenül is elérhető.
* A frissen vásárolt termékek néhány típusa (jellemzően a napijegyek, bérletek) a vásárlástól számított 2 perc múlva válnak érvényessé. Addig a "Még nem érvényes" menüpontban találod meg őket. Forrás: