Ez itt most megvolt. Sokat segít a film hangulatán nálam az is, hogy egy vízparti város a helyszín. (Mostanában több ilyen, a vízhez kapcsolódó jobb filmet is láttam. ) Persze a víz szimbólum is, az érzelmeké, a szabadságé, de a veszélyes katasztrófáké is. Vagyis az életé. A film vége nekem kicsit kevésbé kidolgozottnak tűnt, no, nem mintha valamiféle "mindenre választ adunk" jellegű befejezésre vártam volna, de így egy kicsit olyan is volt, hogy a vége helyett inkább azt éreztem, hogy abbahagyták a filmet. Nincs ebben nagy buktató vagy ugrás, de valahogy – nekem – ez mégsem az igazi. (Ha ezt nem éreztem volna, akkor megy a 9 pont. ) Örülök, hogy megnéztem, mindenképp javaslom a megnézését.
Ekkor kapja a hírt, hogy testvére meghalt egy veleszületett rendellenesség miatt, amire persze már számítani lehetett. Ekkor derül csak ki az igazán komoly gond, ugyanis Joe (Kyle Chandler) egy egészen fura örökséget hagy rá, méghozzá hogy tudta nélkül kell unokaöccsének gyámjává válnia. Patrick (Lucas Hedges) pedig a sztereotípiáknak tökéletesen megfelelő tini, akinek a legnagyobb gondot a barátnői és a hokiedzések jelentik. Próbálnak elkezdeni egy közös életet, de valahogy ez nem nagyon akar sikerülni, főleg egy olyan városban, ahová rossz emlékek fűzik Lee-t. Ennyi a történet, mindez két óra tizenhét percen keresztül. Ha sokkal hosszabb lett volna, akkor simán el tudom képzelni, hogy elkezdem egyesével számolni azt a 237 percet, amit ott töltöttem a moziteremben, miközben a következő jelenetre vártam, hátha az majd beindítja az "akciót", és végre adhatok egy esélyt, hogy úgy lássam a filmet, mint mindenki más előttem. De ez a pillanat nem jött el, ugyanis egyszer csak elértük a stáblistát, és hirtelen olyan érzésem lett, mintha most szabadultam volna egy hosszabb fogságból.
A toronymagasan esélyes Kaliforniai álom és a kritikuskedvenc Holdfény mellett még egy filmet emlegetnek, aminek komoly esélye van több Oscar-díjra is idén. Ez A régi város (Manchester by the Sea) című film, amiben Ben Affleck nemi erőszakkal kapcsolatos ügybe keveredett öccse élete alakítását produkálja. A régi város sikere abból a szempontból kissé váratlan, hogy a filmet rendező Kenneth Lonergan olyannyira nem tartozik a munkamániások közé, 12 éve nem rendezett nagyjátékfilmet, ahogy íróként is csak idén vállalt új tévés munkát. Ehhez képest A régi város - ami az eredeti cím sugallata ellenére nem Angliában, hanem Boston környékén játszódik - abszolút megérdemelten került 2016 legjobb filmjei közé. Manchester by the Sea Official Trailer 1 (2016) - Casey Affleck Movie Főhősünk Lee Chandler (Casey Affleck) kétkezi munkából él, nem igazán beszél túl sokat, nem igazán kedveli az embereket, és nem igazán tudja sokáig a néző sem, hogy ennek az embernek igazából mi a franc gondja van. Aztán a film során különböző visszaemlékezésekből kiderül, hogy milyen korábbi történés miatt annyira megtört Affleck karaktere, de nem mondanánk el mi, mert az a film egyik kulcsjelenete.
Tartalom Lee megdöbben, amikor megtudja, a bátyja a halála előtt őt jelölte ki fia gyámjául. Visszatér a tengerparti kisvárosba, hogy gondját viselje Patricknak, a kamaszodó unokaöccsének. Ezzel együtt Lee-nek szembe kell néznie a múltjával is.
Mesterien keveredik a két hangulat és Lucas Hedges megérdemelten robbant be a filmmel. Az alakításokon pedig érezni, hogy nem kimondottan Oscarra készültek velük. Semmi kirívóan harsány pillanat, vagy túl nagy giccs. Bár Michelle Williams pár perces játékideje tartogat egyet, nyilván azért a monológért kapta a jelölést (meg néhol díjakat), mire elérünk oda a filmben, az tökéletesen fel van vezetve és elképzelhetetlen máshogy. Casey Affleck pedig élete alakításában tündököl, és bár a SAG 2003 óta tévedhetetlen, az Oscarnál más szempontok is közrejátszhatnak. A tavalyi botrány után a feketéket díjazni (vagy az Amy Adams/Rebecca Hall páros bármelyike helyett jelölni) most napirenden lesz, de Washingtonnal bizony a négyből 3 kategória nekik állna. Ez meg így már a ló túloldala… Affleck persze alanyi jogon, politikától mentesen is bőven megérdemli. A legtöbbeknek talán az Ocean's trilógia vagy a Csillagok között jut róla eszébe, noha kisebb filmekben már nyújtott korábban is kimagaslót (az Oscar mezőnybe sem először került), azonban itt olyan átütő a játéka, mint még soha.
Te pedig elfogadod. Ennél nagyobb ajándékot keveset kaphatsz. A régi várost február 23-tól játsszák a magyar mozikban. Pozitívum Tanítóvaló szerkezet Óriási alakítások, manírok nélkül Humor és dráma briliáns együttese Negatívum A zeneválasztásban elég sokszor mellélő Végszó Egy pillanatra se emeli fel a hangját, nem zokog hangosan, nem tesz súlyos kijelentéseket: nem játszik, ehelyett csendben, természetesen és kellemesen fanyar humorral átszőve szembesít téged magával a nagy és kegyetlen élettel. Fontos meghallgatnod, mit mond, és azt, ahogy mondja. Lenyűgöző Kis emberek, nagy érzelmek: kis film nagy hatással.
De ez Lee részéről is rendben van, hisz szemlátomást ő sem az érzelmek embere: csak teszi a dolgát. Mi pedig hamarosan megtudjuk, hogy miért ilyen. Felnézhet-e rá? Az elsősorban darabíróként aktív Kenneth Lonergan (a New York bandái Oscar-jelölt társírója, a hányattatott sorsú, de nagyszerű Margaret író-rendezője) finom eleganciával és - a helyenként rosszul megválasztott zenét leszámítva - túlkapások nélkül mutatja be Lee jelenét és azzal párhuzamosan a férfi múltjának azon állomásait, melyek odáig vezettek, hogy mindent hátrahagyva ebbe az anonim elmúlásba meneküljön. Láthatod, hogy a múltban, ha nem is példás családapaként, de csapatjátékosként helyt állt, megismerheted bátyja zaklatott életét, végül pedig szembesülhetsz azzal a drámai fordulattal, ami mindent tönkretett. Kenneth Lonergan, az a szemét Kenneth Lonergan pedig fanyar humorával, természetes, csöppet sem tolakodó kamerájával, elképesztő érzékkel kiválasztott, előadott és megvágott jeleneteivel pedig eléri, hogy ezek az emberek szépen, csendben beleszőjék magukat a szívedbe, és mikor a tragédia megtörténik, odabenn zokogsz magadban azzal az egyszerre ijesztő és megnyugtató tudattal szembesülve, hogy az élet mennyire magától értetődően kegyetlen tud lenni.
Lali 2017. szeptember 26., 14:24 Szép és erős film. Sokáig tartott míg rászántam magam a megnézésére, mert tartottam attól, hogy szimplán lehúzó, nihilista jellegű film lesz – pláne, hogy amerikai. Az amerikai jelző a saját tapasztalataim alapján nekem többnyire azt jelenti, hogy nem igazán akarnak a lélek mélységeibe hatolni, inkább a story, az akció felé viszik a filmet. Ez a film ennek a véleményemnek (előítéletemnek) ütősen ellentmond. Szép, mert az embert akarja megmutatni, úgy ahogy van, de mégis szeretettel. A legjobb rendezőknél és filmeknél mindig ezt látom: azért tudom szeretni a filmet, mert a rendező szereti az embereket, és ezt az emberszeretetet át tudja adni, fel tudja kelteni az emberben. Ez pedig így tulajdonképpen az emberbe, a világba vetett hitünk megerősítését szolgálja – sokunk számára még jobban is, mint azt bármelyik vallás tenné. Erős, mert nem akar kímélni minket – nem dolga –, de fölöslegesen sem kínoz, kényszerít. Ahhoz, hogy bizonyos mélységekbe belenézzünk, bizony olykor szükséges egy szelíd, szerető, de határozott erő.