Bár személyiségtől függ, ki mennyire szeret aktívan kikapcsolódni, azok a pozitív élmények, amelyeket kirándulás vagy különféle kulturális és gasztroprogramok során élsz át, szintén segítenek derűsen látni a világot. Fotók: Getty Images 5 szokás, amit felejts el, ha mentálisan erős akarsz lenni Azt is elmondjuk, mit ne csinálj. A pszichoterapeuta szerint ezektől a mérgező szokásoktól meg kell szabadulnod ahhoz, hogy mentálisan erős légy.
A legtöbbet hozom ki az adott helyzetből. Az egész őrület számomra azt mutatta meg a leginkább, mennyire rövid és törékeny az életünk és a boldogságunk és hogy mennyire véges minden. Úgy döntöttem, semmi sem zárhat be, még egy járvány sem. A gondolataim szabadok és kreativitást sem veheti el tőlem senki, szabadon alkotni, gondolkodni egy barlang mélyén is lehet. Bármivel foglalkozol, bármilyen tevékenység jelent örömöt, csináld teljes lelkesedéssel és örülj annak, hogy azt teheted, amit szeretsz, amihez kedved van. Ennél tényleg nem kell több.
Még eredményesebb a mentális megújulás, ha fizikai felfrissüléssel kötjük össze. Ma már sokféle wellness- és gyógykezelés vagy rehabilitációs program között válogathatunk az ország számos wellnesshotelében, ami mind segít visszanyerni fizikai kondíciónkat, és ezáltal lelki egyensúlyunkat. Bár személyiségtől függ, ki mennyire szeret aktívan kikapcsolódni, azok a pozitív élmények, amelyeket például kirándulás, vagy különféle kulturális és gasztroprogramok során élünk át, szintén segítenek derűsen látni a világot. szakértő pozitív gondolkodás tanácsok fejlődés
2021. nov 30. 5:00 Zsóka 16 esztendeje párja az Omega legendás frontemberének, Kóbor Jánosnak /Fotó: DFP Budapest – Már több mint két hete ápolják kórházban Kóbor Jánost, akihez a felesége, Zsóka nap mint nap bejár – tudta meg a Blikk. Az Omega frontemberének állapota változatlan, a rajongók és a zenekar tagjai imádkoznak érte, s mindenki egy emberként reméli, hogy a Mecky becenevű énekes felépül, s hamarosan ismét a színpadon állhat. – Nincs változás Mecky állapotában – adott helyzetjelentést lapunknak a zenekar menedzsere, Trunkos András. – A kórház és az orvosok csak Zsókának adnak tájékoztatást, mi pedig abban maradtunk, hogy amint van valami, szól. Az, hogy nem jön hír, azt is jelenti, hogy nem romlott az állapota, ami már bizakodásra ad okot. Reméljük a legjobbakat. Zsóka minden egyes nap jár be a kórházba. Bár látogatási tilalom van, ő külön engedélyt kapott. Minden nap egy vagy másfél órát ott ül a férje mellett. Nagyon nehéz neki, de erős nő, ő is remél, bízik – magyarázta lapunknak bizakodva Trunkos.